Meiso naside Ryoshi

Név: Meiso naside Ryoshi
Kor: 50, de lélekszívó mivoltának köszönhetően 20-nak néz ki.
Nem: Férfi
Kaszt: Lélekszívó //van engedélyem//
Felszerelés: Egy kard, amivel az áldozataival végez.
Kinézet: Fehér haj, 197 cm magas, mindenkit lenéző kék szem. Állandóan fehér öltözékben jár, kardját sosem rejti el, állandóan oldalán hordja.
Képességek: Lélekszívás: Képes az ellenfél lelkét kiszippantani a képességeivel együtt, hatalmas fizikai energia, gondolatokkal és emlékekkel való teljes játék, melynek gyengesége, hogy komoly koncentráció szükséges hozzá, tehát folyton hidegvérűnek kell lenni. Egyelőre csak gondolatban tudok olvasni.
Születési dátum: 2950. június 20.
Előtörténet:

Az utazás

Születésem nem volt felhőtlen, hiszen bolygóm már akkor is a végét járta. Apám egy igen erős harcos volt, talán bolygómon élő legerősebb harcosa volt. Ám egyben sajnos túl büszke is, ahhoz hogy elhagyja szülő bolygóját. Édesanyám szép és kedves nő volt, jó szakács és nagyon szerette apámat. Ám ő is túl büszke volt. Sajnos nem volt sok időm velük, hiszen születésem után hat évvel a bolygóm felrobbant. Szüleim Matotunon maradtak, így ők meghaltak. Rajtam kívül maximum százan hagyhatták el bolygómat. Gyerekkoromban még nem tudtam irányítani a hajómat, így szüleim egy"Föld" nevezetű bolygóba irányították a hajómat. Tekintve, hogy elég messze van a két bolygó egymástól, így két héten keresztül utaztam. Napjaim elég unalmasan teltek, csak ettem, aludtam és edzettem. Az utazásom során elgondolkodtam, vajon mégis mi lehet az én különleges képességem, amely megkülönböztet a többi fajtársamtól. Na meg vajon milyen lesz az a bolygó, ahová tartok? Talán ott is olyan erősek a fajok, mint nálunk, vagy pedig gyengébbek. Egyáltalán milyen ott a légkör, vajon minden békés lesz, vagy pedig az is hamarosan megsemmisül, esetleg folytonos harc van? Majd hirtelen egyre nagyobb nyomást éreztem, megérkeztem a bolygó légkörébe. A nyomás nem volt túl nagy, a matotuni nyomás vagy háromszor nagyobb volt a földinél. Hála a gravitáció gyengeségének itt háromszor erősebb vagyok, mint szülőbolygómon. Az érkezésem nem volt könnyű, hiszen a Föld talaja igen kemény, a kis űrhajóm elég nagy krátert hagyott maga után. Pár pillanattal a becsapódás után el is döntöttem kiszállok.

A kutatás

A járművem ajtaja recsegő hangot adott ki magából, majd lassan, mint aki már több száz kilométert futott, kinyílt az ajtó. Én is lassan léptem ki, a nálam, úgy kétszer nagyobb járműből. Miután egyik lábamat kiraktam eddigi szállásomból, a másikat is kitettem. Csak ekkor vettem észre, hogy a bal lábammal léptem ki, amiről még a saját bolygómon is úgy gondolták, hogy idegességet okoz. Mikor körbenéztem, csak egy búzamezőt láttam felettem, úgy tíz méterrel. A nagy lyukból kimászva a kalászok között szaladva jutottam ki egy tiszta terepre. A hely nagyon szép volt, egy földi tisztáson voltam, ahol rengeteg zöld színű fű volt, színesebbnél színesebb virágokkal fűszerezve. Mindenféle és fajta virág volt ott, legalább is akkor még úgy gondoltam. Egy alig hallható neszre lettem figyelmes. Tőlem, úgy húsz méterre valami furcsa nagyfülű fehér lény ugrált. Piros szeme volt és eléggé félénk, egy virágot kezdett el harapdálni. Piros szemét étkezése közben is rajtam tartotta. Ekkor társai érkeztek, egy szintén nagyfülű, ám barna színnel ékeskedő kicsi lény és egy négylábú pöttyös kis fülű, ám annál nagyobb lény. A fura lények hirtelen elszaladtak, valamit érezhettek.

Az "új apa"

Közeledő zajokra lettem figyelmes. Az állatokkal ellentétben én nem szaladtam el. Ha harcolnom kell, legalább megtudom, mennyit fejlődtem. Hátam mögé tekintettem, majd észrevettem a fölém magasodó apámhoz hasonlító lényt. A lény megszólalt.
- Hát te ki vagy? - Makogott nekem, akkor még nem értettem mit is mond, hiszen ez a nyelv nekem új volt. - Mit keresel itt? - Folytatta tovább, hangja nyugodtságot sugárzott magából. - Tudsz beszélni? - Szólalt meg ismét, majd én szavai után egyre értetlenebb arcot vágtam. Végül minden bizonnyal ő is megunta a beszédet és elkezdett mutogatni, de miközben mutogatott aközben sem fejezte be mormogását. - Ilyen nagy, de egy szót se tud kinyögni. - Kezével össze vissza mutogatott, majd hirtelen két kisujját elkezdte mozgatni, mint a lábakat. Talán azt akarta tudni, hogy honnan jöttem. Ezután kezét megfogtam és a hajómhoz vezettem. A fickó tulajdonképpen teljesen lefagyott, olyan fehér lett a feje, mint a tej. Azt hittem, hogy ott kapott szívrohamot, de végül kiderült, hogy nem. Pár perc múlva azt vettem észre, hogy egy meleg kanapén ülök. A férfi magában beszélt, majd miután kibeszélte magát, felvezetett egy puha ágyba. Másnapra már teljesen jól lett és elkezdett tanítani a földi nyelvre, olvasásra és még sok egyébre. Megtanított pár dolgot a városokkal kapcsolatban és útbaigazított, hogy senkinek ne áruljam el, honnan is jöttem. Ez kereken két évbe tellett. Nyolc évesen beíratott egy moszkvai iskolába. Moszkva egy igazi nagyváros volt, messze az otthonomtól, ezért kissé féltem is. Apám egy kollégiummal rendelkező általános iskolába.

Az általános iskola

Az első napon a bemutatkozás történt, egész zökkenőmentesen ment, leszámítva azt, hogy a többieknél kerek két évvel voltam idősebb és jóval nagyobb is voltam náluk. Az iskola egész jó volt, bár barátokra nem tettem szert, de sok dologra megtanított. Sok jó dologra, mint a barátság és az összetartás, amit legtöbbször a tanárok ellen mutattak a diákok. De pár rossz dologra is rávilágítást nyertem. Ilyen például az emberi irigység, az agresszivitás, valamint a tudatlanságuk. Bár sokszor kerültem veszélyes helyzetbe sikerült mindig megúsznom, harc nélkül. Fehér hajam miatt több diáknak sem tetszettem, emiatt gyakran szóltak le engemet, ezt mind el tudtam engedni a fülem mellett, így a hétköznapokat túl tudtam élni. A hétvége kellemesen telt, nevelőapám mellett, aki mindig barátságos volt velem. Nyolc éven keresztül jártam, az úgynevezett elemit, ahol megismerkedtem a számokkal és a betűkkel. Továbbá megismertem a történelmet, kémiai anyagokat tanultam és fizikai reakcióit tanultam a természetnek. Tanultam az emberi szervezetről és az állatokról, melyek a Földet lakják. Rengeteget tanultam a Földről és még sok minden mást is tanultam.

A középiskola

A nyolc év kínszenvedés után egy újabb suli jött, bár ide 16 évesen mentem, tudtam hogy sokkal veszélyesebb hely, mint az általános iskola. Az első évben megtörtént a beavatás az egész iskola előtt. Ám a titkos avatást, amelyet éjszaka csinálnak a felsőbb évesek a kollégiumban szerencsésen megúsztam. Az első évet szerencsésen megúsztam baj nélkül, ám most sem sikerült barátokat szereznem. Sokszor buktam fel "véletlenül" a folyosókon járkálva, ám mikor tekintetemet a kibuktató láb felé emeltem volna, sajnos nem láttam egyszer sem. A fehér hajam miatt ismét csak "idegesítő jelenség" voltam, talán ez is az egyik oka lehetett annak, hogy nem lett egy barátom sem. A bizonyítványok közül az enyém lett a legjobb, talán azért mert n törődtem a tanulással, amíg ők csak bolondoztak és gépeztek. Bár be kell, hogy valljam a hétvégi szüneteket én is inkább egész napos edzésekkel töltöttem, a maradék időben pedig apámmal beszélgettem. Az első évemet követő nyáron szörnyű dolog történt...

A végzetes nap

A nyár közepén történt, épp akkor, amikor az erdőben vágtam tűzifát, amikor egy furcsa tűzijáték félét láttam az égen. A házunk közelében lőhették fel, biztos voltam benne, hogy nevelőm elintézi, hogy ne lőjenek fel több ilyen pirotechnikai eszközt, ám csalódnom kellett, mert újabb süvítést hallottam. Ha még egyet fellőnek visszamegyek, gondoltam magamban, majd úgy öt percre az előző után ismét a süvítést hallottam.Rögtön hazaindultam, mikor a házunk közelébe értem, újabb süvítést hallottam, amit egy lövésszerű hang kísért. Lépteimet megszaporáztam, majd azt vettem észre, hogy a nagyapám vérbe fagyva fekszik a földön. A huligánokat hiába kerestem, mert már régen elhajtották a verdájukkal, az összes eszközüket itt hagyva. A harag, amelyet az emberek iránt éreztem megsokszorozódott. Egyszerűen meggyűlöltem az emberi fajt, hogy lehetnek képesek ilyen dolgokra. Dühömet edzésben vezettem le, miután nevelőszülőmet eltemettem. Az edzéseknek hála jóval erősebb lettem egy embernél, bár csak 18 éves voltam, úgy gondoltam, hogy akár tíz felnőttet is el tudnék intézni.

A második év - új felfogás

Szeptemberben ismét iskolába mentem, hiszen tudtam, hogy a nevelőm is ezt akarná. A megnyitón furcsa hangokat kezdtem el hallani, amikor az igazgatóra koncentráltam, mintha az igazgatógondolatait hallottam volna,de nem voltam biztos benne. Mikor becsuktam a szememet, hirtelen egyszerre több hangot is hallottam, ezek is gondolatok voltak, méghozzá a körülöttem lévők gondolatai. Miután véget ért a beszéd jött a szokásos cécó, az órarendek és az iskola házirendje, a sok süket duma, ahogy én neveztem őket. Másnap a folyosón sétáltam, majd hirtelen egy hangot hallottam, "Hehe megint fel fog bukni ez a kis stréber", úgy gondoltam ismét engem akar valaki kibuktatni, ezért hirtelen megálltam. A körülöttem lévő emberekre koncentráltam, de csak egyikük gondolta továbbra is, hogy fel fogok bukni a lábában. A gondolataira koncentráltam és becsuktam a szememet, majd egy hangot hallottam. "Na és most a lábam" Szememet kinyitottam, majd hirtelen teljes erőmből ráléptem az lábam előtt található végtagra. A férfi hangosan felordított, majd a földre zuhant és a lábát fogta. Én lenéző tekintettel néztem rá, majd távoztam társai rögtön a segítségére siettek. Egy gondolatot sikerült elkapnom, amely az egyik barátjától származhatott, ugyanis engem és egy jobb horgot említett. Gyorsan lehajoltam, majd kibuktattam a fickót, utána pedig a fekvő testébe belerúgtam. A hasát céloztam, hogy ne essen túl nagy baja, majd most már nyugodtan tudtam távozni. Több ilyesféle esetem is volt az évek során és mindig sikerült megúsznom, anélkül hogy kirúgtak volna. Az évvégi eredményeim kiválóak voltak,hála a gondolat olvasó képességemnek.
A főiskolát gyorsan és könnyen intéztem el, könyvelőnek mentem, miután végeztem a tanulással. Nem nehéz munka, emiatt volt időm edzenem mellette, a gondolatolvasó képességemet is edzettem, sőt fizikailag is még erősebb lettem. Több cégnek is én könyveltem, tekintve, hogy tudtam mégis mit gondol a velem szemben álló ember, nem volt nehéz meggyőznöm bárkit is, hogy alkalmazzon. Egész jómódúan éltem, semmiben nem volt hiányom, ám az embereket továbbra is lenéztem. Nem szívesen voltam velük egy földön, na de ez van.

2980 következményei

2980-ban, kisebb örömmel töltött el, hogy az emberek az idegeneket is befogadják maguk közé, de az irántuk érzett gyűlöletem nem csökkent. Mikor a háború kirobbant, úgy gondoltam ideje valóban színre lépnem. Egy ilyesfajta háború közepén egy-két gyilkosságot semmibe vesznek. Miután álruhában egy fegyverüzletből loptam egy kardot, belekezdtem az emberek kiirtásba. Mikor megalakult az UNA engem is hívtak volna a seregbe, így hosszú időre le kellett állnom az emberek irtásával. Ám ezen idegenek ellen érzett gyűlöletem is megnőtt, mikor megmutatták a videót a nyilvános kivégzésről. Ezután úgy gondoltam, hogy nem csak az embereket, hanem az idegeneket is meg kell ölnöm. A legkönnyebb módja ennek pedig az, hogy ha hagyom hogy először legyengítsék egymást, addig én a háttérben a civilekkel foglalkozom.

Ma

Most éppen Japánban tartózkodom és itt irtom az embereket, amit rákenek az idegenekre. Pár idegennel is sikerült végeznem, hála annak, hogy a nyílt utcán a gondolataiknak hála felfedeztem őket. Ezután pedig könnyedén le tudtam rájuk csapni és hála annak, hogy az idegenek haláluk után eredeti alakjukat veszik fel, a civilek is tudják, hogy egy idegent intéztem el. Az erőm miatt az emberek egyfajta hősnek tartanak, hiszen ők csak arról tudnak, hogy az idegenekkel végzek, ám arról nem, hogy az embereket is ugyanúgy gyűlölöm. Az emberek, csak úgy hívnak "Meiso naside Ryoshi"